A natúrpark templomainak rejtett kincsei
Érintett települések: Kalaznó, Lengyel, Mucsi, Nagyhajmás és Závod
Szakterületi kategória: kulturális örökség
A natúrparki térség épített örökségében kiemelt szerepet kapnak a szakrális jellegű épületek, építmények. A templomok néha különleges szakrális kisemlékeket is rejtenek, amelyek fontos részei a helyiek vallásos életének, és tanúskodnak valamikori életmódjukról, a valláshoz kapcsolódó szokásaikról.
Mucsi római katolikus templomának főoltára alatt egy üvegfülkében helyezték el Valerius Felicianus keresztény vértanú viasszal bevont csontvázát. Az ereklyét Apponyi Antal – aki 1820-26 között a Vatikánban volt követ – kapta XII. Leó pápától, és 1833-ban került mai őrzési helyére. A csontvázat viasszal vonták be, ez adja szoborszerű kinézetét.
Závod római katolikus templomának mellékoltára Szent Benedek vértanú holttestét rejti. A szent testet Rómából szállították a völgységi településre, 1777. június 28-án helyezték el a falu templomában.
Lengyel római katolikus templomának fala gróf Apponyi József szívét rejti. Az ereklyét – aminek helyét fekete márványtábla jelzi a templom belsejében – a lengyeliek hálából hozatták haza Bécsből, ahol a grófot eltemették. Az Apponyi család többi tagja, így Rudolf gróf és felesége, Anna grófnő, valamint fiuk, Sándor gróf és felesége, Alexandra grófnő a családi sírboltban lelt örök nyugalomra.
Nagyhajmás evangélikus temploma a környék egyetlen, Jézus feltámadását ábrázoló oltárképét rejti. A község katolikus templomának oltárképe id. Dorfmeister István utolsó alkotása, amelyet az osztrák származású, Magyarországon élt, s jórészt dunántúli egyházi közösségeknek dolgozó művész már nem is fejezhetett be. A templom éke továbbá a még ma is jól működő Angster orgona.