A lengyeli Hőhne-források titka
2017-ben jártam először a Hőhne-forrásoknál. Akkoriban egy kis szakértői csapattal készítettük a natúrpark címpályázatot és ehhez rengeteg terepmunkát végeztünk. Érdekeltek bennünket a növény- és állatvilág ritkaságai, a földfelszíni élettelen formakincsek, a geológiai egyediségek. A Hőhne-források azért is keltették fel a figyelmünket, mert a Méhész-patak kiinduló pontjainak tekinthetők. Miután a lengyeli juhhodály mellett leereszkedtünk az 5-7 méteres meredek falú vízmosásába, legnagyobb meglepetésünkre két pinceszerű építményt találtuk, melyek egymástól kb. 80 méterre nyíltak.
Téglaboltozatú belsejükbe lépcső vezetett, de a bejáratig felgyülemlett kristálytiszta víz megakadályozta, hogy oda bemenjünk. Lámpáink fényénél annyit érzékeltünk, hogy mindkét pince néhány méter múlva elkanyarodott. Mindkét föld alatti létesítményből szivárgott, csordogált kifelé víz, tehát a források bent voltak. Számtalan kérdés vetődött fel bennünk. Kiről-miről kapták a források a nevüket? Miért “fedték” be így a forrásfoglalásokat? Mi volt a funkciójuk?Mit lehet még találni a pincék mélyén?
Lengyel község különleges helyzetben van, rengeteg helytörténeti anyagot írtak róla. Ezek többségét Bai József készítette, aki tanácselnöke és polgármestere is volt a falunak. Több írásában is találtunk utalást Hőhne Jusztusra, aki 1920 és 1923 között uradalmi főerdészként ténykedett. Így a név eredete megvolt. És a többi “titok”? Nem hagyott nyugodni a rejtély. Megtudtam, hogy Bai József egy mecseki falu idősek otthonában él, 85. éves és sok betegséggel küzd. Gondoltam, próba szerencse: meglátogatom, hátha tud olyat mondani, ami közelebb visz a titok nyitjához. Miután bemutatkoztam és röviden elmondtam jövetelem okát, mély lélegzetet vett és a következőt mondta: “Hőhne Jusztus, Hőhne Jusztus?! A gróf erdésze volt, és ő építette meg a ligeti csónakázó tavat.” (Ligetnek hívják azt a területet, ahol a források vannak.) “Na neee!” Gondoltam, ez nem lehet igaz….
Aztán folytatta: “Van nálam egy 1935-ben készült fotó, mely a tavat és az egyik forrást ábrázolja. A gróf és családja oda járt kirándulni, a források táplálták a tavat és annak vizével öntözték a sétautak melletti rózsalugasokat. Ezt a fotót még soha nem mutattam meg senkinek és nem is publikáltam.” Leesett az állam. Ekkora szerencsém nem lehet, most már csak a fotó legyen meg. Miután előkerült egy kincses fekete táska, annak több száz fotó és papír tartalmát az ágyra kiborítottuk. Idegtépő percek következtek. Illendően meghallgattam minden fénykép történetét, közben egyre fokozódott bennem a félelem. “Mi van, ha nincs meg a kép?” Kb. egy óra keresés után, egyszer csak Józsi bácsi felmutatta a fotót. A jó minőségű képen valóban ott az egyik pince-forrás, hatalmas fák, többnyire fenyők veszik körbe a tavacskát. Döbbenet. És tényleg volt ott egy tavacska. Várom, hogy végre jól lefagyjon a talaj, rögtön rohanok a forrásokhoz és megpróbálom beazonosítani és betájolni a fekvését.
A terület jelenleg a Gyulaj ZRt. tulajdonában van. A cégnek korábban felvetettük, hogy érdemes lenne a források környékét kitisztítani és kis kiránduló pontot ott kialakítani. Egyrészt közel helyezkedik el Anna-fürdőhöz, másrészt erre tervezzük felfesteni a Méhész-patak menti túraútvonalat. (Ősszel már szerveztünk e nyomvonalon egy jó kis túrát – színes képen a forrás mai bejárata.)
Szívből köszönöm Bai Józsefnek, hogy megosztotta velem a leírt információt. Köszönöm Józsi bácsi, köszönöm polgármester úr!!!
(Szabó Loránd)
