Az Apponyi-család hegyháti és völgységi története a 18. század végén vette kezdetét, amikor a család megvásárolta a hőgyészi, majd a lengyeli uradalmat. Az uradalom egyik központját, a két kistáj határán, Lengyelen alakították ki, ami ma a Kapos–hegyháti Natúrpark alapító tagtelepülése. Az Apponyiaknak köszönhetően a falu páratlan építészeti emlékekkel gazdagodott. Ők emelték a falu új, impozáns templomát, a családtagok személyes kényelmét pedig kezdetben az 1810-es években épült „kiskastély” biztosította. Ebben 1891 óta – Apponyi Sándor kezdeményezésére – óvoda működik, ma itt üzemel a település postahivatala is. A faluképet alapvetően meghatározza az 1824-29 között emelt impozáns kastély-komplexum. Az épületet Apponyi Sándor 1878 után klasszicista stílusban átépítette, majd egy tűzvész után 1906-ban ismét felújítatta. Sándor gróf haláláig (1925. április 18.) itt élt feleségével, Esterházy Alexandrával. A település a nagyműveltségű Apponyi Sándor alatt élte virágkorát. Apponyi Sándor halála után özvegye az uradalmat és a kastélyt értékes berendezésével együtt a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta. Az épületben ma az adományozó gróf nevét őrző Mezőgazdasági Szakképző Iskola működik a falai között.

A mezőgazdasági szakképző iskola diákjainak oktatásához eszményi körülményeket biztosít a kastélyt övező, közel 27 hektár kiterjedésű park. A lengyeli kastély körül Apponyi Antal álmodta meg a park létrehozását, aminek kialakítását 1824-ben Sedlmayer osztrák kertépítész tervei alapján kezdték meg. Igazi gondozójának azonban Sándor gróf számított, aki több egzotikus fafajtát is ültetett ide, köztük két, ma is élő, időközben impozáns méretet elérő mamutfenyőt. A kastélypark 1975-ben megyei szintű természetvédelmi oltalmat kapott, amit a rendszerváltást követően a település önkormányzata is megerősített. Az épület északi homlokzata előtt áll az Apponyi Sándornak emléket állító bronz mellszobor.

Apponyi Sándor a falut és lakosságát közvetlenül is támogatta: orvost alkalmazott, gyógyszertárat létesített, malmot, téglagyárat, utakat építetett.

Lengyelen, az egykori iskola épületében helyi összefogással helytörténeti kiállítás működik, amely emléket állít a falu egykori német lakosságának, valamint a kitelepítésük után, 1945-ben a bukovinai Andrásfalváról idetelepített székelyeknek. A gyűjtemény 2019-ben – Dombóvár Város Önkormányzata, Lengyel Község Önkormányzata és a Kapos–hegyháti Natúrpark Egyesület együttműködésében – Apponyi Sándor munkásságát bemutató kiállítási résszel egészült ki.

Apponyi gróf és felesége lelkesen támogatta az 1881-től Lengyel településen szolgált római katolikus plébános, Wosinsky Mór tudományos kutatásait. Ennek eredményeképpen a helyiek által korábban „Töröksánc”-nak nevezett területen előkerült a közép-európai neolitikum egyik legjelentősebb régészeti lelet együttese, ami később „lengyeli kultúra” néven vált ismertté és elfogadottá nemzetközi tudományos körökben. A szakmai körökben világszerte ismertté vált leleteket először a lengyeli kastélyban helyezték el. A leletek szélesebb körű megismertetésében fontos szerepet játszott az is, hogy Wosinsky Mór – Apponyi gróf támogatásával – monográfiát is publikált Tolna vármegye régészeti leleteiről. A kötet rajzai között Esterházy Alexandra grófnő rajzai is felfedezhetők.

A gróf támogatásának is köszönhetően Wosinsky ásatásai kiterjedtek Tolna vármegye más területeire is, időben felölelve a későbbi korokat is, egészen a honfoglaló magyarokig. Apponyi Sándor a kezdetektől fogva ragaszkodott hozzá, hogy a feltárt és világhírt szerzett leletek idővel múzeumba kerüljenek. A régészeti anyag számára létrehozandó múzeum megvalósítása érdekében régészeti gyűjteményét és könyvtárának egy részét 1895-ben felajánlotta Tolna vármegyének. Az 1902-ben Szekszárdon megnyílt megyei múzeum ma Wosinsky Mór nevét viseli, s homlokzatán felirat tanúskodik Apponyi Sándor nagylelkűségéről is. A tudós pap által feltárt régészeti anyag egy része (kurdi ciszták) a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Apponyi Sándor ókori vázagyűjteménye a Szépművészeti Múzeum antik tárgyakat őrző és bemutató részlegének becses része.

Apponyi Sándor – részben családi „örökségként” – már tizenéves korától vonzódott a régi könyvekhez, nagy élvezettel bújta az antikváriumokat könyvritkaságok után kutatva. Később világhírűvé vált gyűjteményének első darabjait 1858 táján, tizennégy évesen szerezte be (Zrínyi Miklós angol nyelvű, 1664-ben Londonban kiadott életrajzra; Biga salutis, Laskai Osvát obszerváns ferences szerzetes szintén magyar vonatkozású, 1498-ban kiadott munkája).

A család lengyeli kastélyába visszavonulva (1876) kiemelten folytatta könyvgyűjtő munkásságát, idővel már elsősorban a magyar vonatkozású külföldi nyomtatványokra összpontosítva. A lengyeli kastélyban őrizte hozzávetőlegesen 15.000 kötetes könyvtárát, amiből mintegy 10.000 darab muzeális jellegű. A könyvek mellett kéziratok, metszetek, röplapok és térképek is a gyűjtemény részét képezték. A könyvtár különös értékes része volt a 15–18. századi, külföldön megjelent, idegen nyelvű, de magyar vonatkozású műveket tartalmazó rész (Bibliotheca Hungarica Apponyiana, Hungarica-gyűjtemény). A térképgyűjtemény egyik különleges darabja hazánk legrégebbi nyomtatott térképe, amit 1528-ban adtak ki Ingolstadtban (Tabula Hungariae). Ez Lázár-deákhoz kötött fametszetű mű egyetlen fennmaradt példánya.

A folyamatosan gyarapodó könyvtár katalógusának első két kötete még Apponyi Sándor életében (1900–1903) megjelent németül és magyar fordításban. A gróf a kis példányszámban nyomtatott fontos tudományos segédeszközt nem árultatta, hanem ingyen elküldette olyan gyűjteményeknek, melyek rokon anyagot őriztek. E katalógus, ami máig a magyar vonatkozású külföldi kiadványok legteljesebb jegyzéke, imponáló bizonyítéka annak, hogy a magyar bibliofilek fejedelmeként tisztelt Apponyi Sándor nemcsak rendkívül igényes gyűjtő, hanem széles körű nyelvi és szakismeretekkel rendelkező tudós is volt.

Apponyi Sándort sokat foglalkoztatta szeretettel és nagy áldozattal felépített gyűjteményeinek sorsa. Könyvtárát 1924. szeptember 15-én kelt adománylevelében, alig több mint fél évvel halála előtt a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának adományozta. Feltételként azt szabta, hogy a Hungarica-gyűjteményt mindig önálló egységként, szakszerűen kell megőrizni az utókornak, s a könyvanyagból semmi sem adható el, csak egy egészen szerény és ízléses ex librissel kell jelezni eredetét. A nemzetgyűlés a könyvtáralapító érdemeit 1925-ben törvénybe iktatta. A felbecsülhetetlen értéket jelentő könyvgyűjtemény öt külön kezelt gyűjteményében mintegy 15 000 dokumentumot foglalt magában, amely az egykori alapító, gróf Széchényi Ferenc adományával közel azonos nagyságú dokumentumállományt jelent. Ezek közül a főúri könyvtár és a segédkönyvtár egy része az Országos Széchényi Könyvtár Törzsállományába, a kéziratos anyag a Kézirattárba, a többi gyűjteményrész a Régi Nyomtatványok Tárába került.

A könyvgyűjtemény további gyarapításra az özvegy grófnő alapítványt hozott létre, s halála előtt az egész vagyonát, a kastélyt, az uradalmat, az összes ingatlant és ingóságot a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta. E nagylelkűségnek köszönhető, hogy az Apponyi Hungarica-könyvtár egy-egy kötetét jelenleg is az egykori könyvtárterem szekrényeinek polcairól lehet leemelni.